Réz-hegység

A Réz-hegység fő turisztikai látványosságai a következők: az élesdloki és körösgégényi fatemplomok, Ember-tető, Gyepes-völgy, Virágréti Zichy fatemplom és vadászkastély, Sólyomkőpestes falu fatemploma, Sólyomkővár romjai.

A hegység legmagasabb pontja a Nagy-Magura csúcs (918 m). A Szilágy megyéből Bihar megye felé ereszkedő hegyoldalt gyakorlott kerékpározók használják teljesítménytúrákon a nem régiben felújított 1H országúton.

Sólyomkővár Sólyomkőpestes településen mellett található 5 km távolságra Élesd városától, a Réz-hegység egyik sűrű erdővel benőtt meredek szikláján. Első írásos említése 1306-ból származik.

Ugyanitt található a tinódi Szent Demeter templom, műemléképület, amely Constantin Șerban Cantacuzino utalkodó által lett építve 1659- ben. Az oklevelek szerint az első olyan templom Bihar megyében, amely világi román építészettel rendelkezik.

A Réz-hegység nyugati hegyoldalán található Feketeerdő település, melynek körzetében pedig az Almaszegi kolostor, az itt található vízesést és ásványvíz forrást gyakran látogatják a turisták.

A fényképezés szerelmeseit vonzzák a különböző növényekból, virágokból, cserjékből és fákból álló hegyi növényvilág által kínált színes forgatagok. A Bihar megyei Réz-hegység azoknak a színeknek köszönheti a nevét, amelyeket ősszel magára ölt, amikor a réz gyönyörű árnyalataiban pompázik.

Látnivalók a Réz-hegység

Élmények és szolgáltatások a Réz-hegység

Via ferrata

4 trasee amenajate

Speoturism

10 peșteri

Escaladă

5 trasee

Rafting

2 locații

Puncte de informare

2 locații

Cultură în Bihor

3 locații

Camping

1 locații

Drumeții

10 trasee

Spologie

3 peșteri

Réz-hegység - határok

Asculta sunetele naturii

By: Pasari cantarete